Kamera a csapdában: az automatikus pollenmérők

A klasszikus pollenmérés lassú. A csapda egy ragacsos szalagra gyűjti a levegő szemcséit, a szalagot napi darabokra vágják, és egy képzett szakember mikroszkóp alatt számolja meg a szemeket. A módszer megbízható, de az eredmény csak egy-két nap késéssel érhető el. Az utóbbi években több országban olyan mérőket kezdtek kipróbálni, amelyek ezt a munkát automatikusan végzik.

Hogyan működnek?

Az automata mérők elve hasonló a hagyományos csapdáéhoz: levegőt szívnak be, és a benne lévő részecskéket egy felületre gyűjtik. A különbség ezután jön.

• Kamerás rendszerek: a gyűjtött részecskékről mikroszkópos felvétel készül, amelyet egy képfelismerő program elemez, és az alakjuk alapján pollenfajtákba sorolja őket.
• Lézeres rendszerek: a részecskék egy lézersugáron haladnak át, és a szóródott fény, illetve a fluoreszcencia alapján azonosítják őket, akár egyesével, repülés közben.

Mi az előnyük?

Az automata mérő óránként, akár sűrűbben is ad adatot. Így a nap közbeni ingadozás is láthatóvá válik: kiderül, hogy egy adott napon a reggeli vagy a délutáni órák voltak-e terheltebbek. Bajorországban 2019-ben indult el egy ilyen automata mérőkből álló hálózat, és Svájcban is tesztelnek hasonló rendszereket.

Mi a nehézségük?

A képfelismerés annyira jó, amennyire a betanítása. A hasonló alakú pollenek, például a nyírfélék szemei, megkülönböztetése még a tapasztalt szakembernek is gyakorlatot igényel, a gépnek pedig sok ezer mintakép kell hozzá. Az automata mérők ma még drágák, és a megbízhatóságukat évekig párhuzamosan kell ellenőrizni a hagyományos módszerrel.

Mit jelent ez a jelentés olvasójának?

Egyelőre nem sokat változik: a pollenjelentések többsége továbbra is a kézi számolásra épül. Hosszabb távon azonban elképzelhető, hogy a napi átlag mellett óránkénti adatok is megjelennek, és a jelentés a nap beosztásához is pontosabb támpontot ad. A hagyományos mérés menetéről itt írtunk.