Az asztma és az allergia múltja

Hérodotosz leírása szerint olyan erős köhögése és tüsszögési rohamot kapott, hogy fogait is kiköpte. Bizonyos felvetések szerint III. Richárd célirányosan provokálta tüneteit. Földieper érzékeny volt, amely csalánkiütéseket okozott neki. A király –a szóbeszédek szerint- remekül ismerte panaszainak okát és azok kifejlődéséhez szükséges időt, így amikor valakit boszorkányságért vagy mérgezésért akart elítélni földiepret fogyasztott és az így keletkezett tüneteket használta bizonyítékként.

Hippokratész volt az első ember aki az asztmát leírta. Bár az orvostudomány atyjának tekintett tudós több, mint kétezer évvel ezelőtt fejtette ki tevékenységét, felismert az asztma görcsös természetét. Nézetei szerint az asztmát a nedvesség, a foglalkozás és az éghajlat tényezői okozhatták és kialakulását külső behatásokkal indokolta.

Korai gyógymódok:

A XIX. század elején az asztma gyógyítására reggelente egy kanál mustármag, vagy nyers higany és cinóberfesték fogyasztása szerepelt. Az emberek úgy gondolták, hogy az asztmás tünetek csökkentésére hasznos, ha égetett szeszesitalt, erős kávét fogyasztanak illetve dohányoznak.

Sir John Floyer „Az asztma kezelése” című tanulmánynak a szerzője. A tanulmányban foglaltak egészen 1698-ig megállták a helyüket. Floyer orvos volt és krónikus bronchikus asztmában szenvedett így alkalma volt saját magán tanulmányozni a betegség tüneteit. Megkülönböztette az „állandó” asztmát és az „időszakos” vagy „görcsös” asztmát. Megállapította, hogy a környezeti hatások változásai nagy hatással vannak az asztmás rohamokra.

Az asztma gyógyszereinek megjelenése

A XX. században különböző gyógyszerosztályokat használtak az asztma gyógyítására, melyek közül az első lépést az adrenalin előállítása és szintetizálás jelentette. Ez volt az első rendszeresen használt gyógyszer, amely a légutak simaizomzatának ellazítását idézte elő.

Ezt követte a teofillin felfedezése. Samson Hirch német tudós hosszú kutatási munkálatait követően nyilvánosságra hozta a theofillinnek a szarvasmarháknál tapasztalt hörgőtágító hatását. Ezt követően a vizsgálatát kiterjesztette asztmás emberekre is.

Az 1960-as években a tudósok megalkották a receptor koncepcióját, amely egy olyan sejtnek a molekuláris komponense, amely reakcióba lép egy gyógyszerrel, és biológiai választ vált ki. Az 1970-es években megállapították, hogy a hörgő simaizomban található receptorok eltérnek a test különböző részein található receptoroktól. Ez a felfedezés vezetett azoknak a gyógyszereknek az elkészítéséhez, amelyet inhalációs készülékkel belélegezve juttatnak a tüdőbe. Ez lett az alapja az új hörgőtágító terápiának.

A belélegezhető szteroidokat 1972-ben vezették be az orvosi gyakorlatban és az asztma gyógyításánál. Annak ellenére, hogy a világ sok országában elterjedt pontos hatásmechanizmusuk a mai napig nem tisztázott. Bár a belélegezhető szteroidok hatékonyak, hosszú távú alkalmazásuk mellékhatásokkal járhat pl. köhögés, torokérzékenység.

Nobel-díjas felfedezés

1979-ben  három független kutatócsoportnak sikerült feltérképezni az allergiás sokk lassan ható anyagának (SRS-A) struktúráját. Ezt tekintették az asztma hiányzó közvetítő anyagának. 1982-ben Dr. Bengt I. Samuelssont, két másik, a felfedezésben szerepet játszó tudóssal együtt Nóbel díjjal jutalmazták ezért az eredményért. A kísérletek eredményei bebizonyították, hogy a leukotrének

vegyülete váltja ki az SRS-A biológiai aktivitását.

A felfedezés nyomán megsokszorozódtak a leukotriének biológiai tulajdonságaira irányuló kutatások és olyan anyagokat kezdtek keresni, amelyek hatással vannak a krónikus asztmásoknál a gyulladást keltő és hörgőszűkületet okozó leukotriénekre. A leukotriének pályáját befolyásoló gyógyszerek 20 év elteltével az asztma kezelésére szolgáló készítmények újabb gyógyszerosztályát jelentik.

A kutatások napjainkban is folytatódnak és a kutatók mindig újabb és újabb információk birtokába kerülnek, amelyek segítségével egyre nagyobb lépéseket teszünk az asztma és allergia leküzdéséért folytatott küzdelem során.

Napjainkban számos kiemelkedő személyiségű ember küzdött és küzd asztmával vagy allergiával, csak hogy néhányat említsünk: Theodor Roosevelt, az USA 26.elnöke, Marcell Proust XIX. századi író és filozófus, Charles Dickens világhírű angol író valamint az USA olimpiai válogatott két tagja: Amy van Dyke és Tom Dolan is. Ezek az elismert személyiségek arra emlékeztessenek minden asztmás, allergiás beteget, hogy ne engedjék, hogy az asztma meghiúsítsa elképzeléseiket és igyekezzenek megvalósítani álmaikat, mert nem lehetetlen.